Névre írva

Előző este már 7-kor zuhantam az ágyba, leterített a jetlag. Pont 24 órája voltam fent, igaz a repülőn azért aludtam. Lazára vettem a reggelt is, mivel csak 10-kor nyit a kereskedés. Egy forró zuhany után lenéztem a reggeliző helyiségbe, mivel a szoba ára kontinentális reggelit tartalmazott. Ahogy leértem és körbenéztem, csak azt nem értettem melyik kontinensét 🙄

Volt a kínálatban búza, zab és kukoricapehely, yoghurt, tej, tea, kávé, háromféle édes fánk, némi gyümölcs és a filmekből jól ismert amerikai palacsinta, amit nálunk talán goffrinak hívnak. Ráadásul ezt magának készíti el az ember. Egyből kihívásnak tekintettem. A kis adagolóba kell engedni a tésztamasszát, amit bele kell önteni a sütőbe, rácsukni a fedelet és átfordítani az egészet 180 fokban.

2 és fél perc múlva kész lett a cucc. Kicsit suta lett. Mivel ez a munkafolyamat meg fogja határozni a következő két hónapot, így megkértem a recepcióst, hogy mutassa már meg a helyes metódust. Így került az asztalomra egyből két palacsinta, amiből egyébként egy is bőven sok. De feláldoztam magam a tudomány oltárán. A még meleg tésztára vajat kell olvasztani, majd meglocsolni juharsziruppal. Kövezzetek meg, de nekem nagyon ízlett. Csináltam mellé még egy nagy adag tejeskávét. Nekem bejött ez a fajta reggeli, bár lehet, hogy két hónap múlva már unni fogom 🤨

Háromnegyed tízkor elindultam a kereskedésbe, a Lakewood beli South Bound Hondába. Ez egy elég nagy bolt rengeteg motoros cuccal, új és használt motorokkal, szervizzel. Már majdnem odaértem, amikor egy kisteher sofőrje megállt mellettem és kérdezte, hogy mi a baj, lerohadt a motorom? Gondolom furcsa volt neki, hogy egy motoros, motoros szerkóban, hóna alatt a bukóval baktat az úton. Mondom nem, most megyek átvenni a gépet.

Annak ellenére, hogy korábban e-mailben meg előző nap is megígérték, hogy elkísérnek a helyi hivatalba és segítenek az átírásban, csak egy címet adtak meg bíztató szavakat, hogy minden rendben lesz. 8 év után először ültem rá csoperra. Atyaég, hiszen majdnem a földön ülök! Nagyon furcsák voltak az első benyomások. Nehezen tudtam elképzelni, hogy sokat tudok ezzel és így motorozni.

Mivel arra számítottam, hogy elkísérnek, így a GPS tartót sem vittem magammal. Még szerencse, hogy az indulás előtt pár nappal meggondoltam magam és beszereltem a sisakba a kommunikációt. Így a teló a zsebbe és hangutasítások alapján navigáltam el a hivatalba. Első meglepetésem, hogy az, hogy itt van az autópálya másik oldalán egy köpésre, az öt kilométer motorozást jelentett.

Nagyon furcsa érzés volt elindulni a csopperrel. Először is szinte a földön ültem a túramotorhoz képest. Másrészt kicsit előre görnyedve és még a lábamat is előre helyezve kellett meglovagolni. Ennek megfelelően lassú sebességnél, de leginkább elindulásnál kicsit bizonytalan volt, imbolygott. Viszont erő az volt benne bőven. Érezni lehetett, ahogy a lábam között csühögött az 1500 köbcenti. Ahogy meg meghúztam a gázkart, ki akart robbanni alólam.

A hivatalban aztán elkérték a papírokat, egyeztettünk a címet illetően – ugyanis nem akarták kaliforniai címre írni Washington államban. Végül a 107 dallár plusz Áfa, plusz takarítási díj, plusz anyám kínja befizetése után megkaptam a rendszámot és az ideiglenes tulajdoni lapot. Nem volt több 10 percnél, még azzal sem, hogy kipróbáltam vagy 3 kártyát és a végén készpénzben fizettem.

Innét visszamotoroztam a hotelbe, felszereltem a GPS tartót és elindultam egy AT&T boltba SIM kártyát venni. Már a hotel előtt észrevettem, hogy csöpög a mociból az olaj. A telefon bolt előtt is folt volt a gép alatt.

Na irány vissza a boltba. Ott kellett hagynom délutánra, mert a csöpögés mellett még egy új első gumit is tetettem fel. Nem bírta volna ki az előttem álló 8000 kilométert. Utána séta a hotelbe és rendeltem online egy jó kis Papa John’s pizzát. Ilyet utoljára Cipruson ettem, amikor pár évvel ezelőtt ott dolgoztam.

Alig száradt meg a pepperóni szaft a számon, amikor csörögtek, hogy kész a moci. Na újabb séta a boltba. Eddig többet gyalogoltam a nagy álomtúrán, mint motoroztam…

Kiderült, hogy egy érzékelő vezetéknél valami gumi tömítés megcsavarodott és mellette csöpögött. A gumit is kicserélték. Kész a moci, végre megvalósult, az a vágyam, hogy a hotel előtt parkoljon a kis gépem.

Holnap irány Everettben a Boeing gyár, utána Redmondban a Microsoft kampusz, majd Seattleben a Space Needle.


Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂

Érdekes volt? Megosztanád?